top of page

Magyary Pengő Motivációs Program

​

A alapiványunk támogatásával megvalósuló Magyary Pengő Motivációs Program célja a tanulási

motiváció erősítése, a lemorzsolódás megelőzése, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek

sikerélményhez juttatása. A program a pozitív megerősítésre épít: nemcsak a jó tanulmányi

eredményt, hanem a fejlődést, a szorgalmat, a példamutató magatartást, a közösségi munkát, a

társak segítését, valamint a prevenciós és környezettudatos tevékenységekben való részvételt is

elismeri.

​

A gyermekek teljesítményükért Magyary Pengőt gyűjtenek, amelyet évente két alkalommal, a

félévek végén megrendezett Magyary Pengő Vásárokon válthatnak be játékokra, taneszközökre,

sporteszközökre és más, általuk kedvelt jutalmakra.

​

A kezdeményezéshez az egri Dobó István Gimnázium és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium közössége is

csatlakozott adománygyűjtéssel, így a program a gyermekek motiválása mellett az intézmények

közötti összefogást és a középiskolás fiatalok társadalmi érzékenyítését is szolgálja.

A Magyary Pengő mára komplex motivációs és közösségépítő jó gyakorlattá vált, amelynek

legfontosabb üzenete, hogy minden gyermek fejlődése érték, az erőfeszítést pedig érdemes

felismerni és elismerni.

​

Motiválunk. Elismerünk. Közösséget építünk. Esélyt teremtünk.

magyari 1.jpg
magyary 2.jpg

© 2035 by BizBud. Powered and secured by Wix

bottom of page